A vers szövege:

Fésűs Éva: A mi mesénk

Te már szert tettél a végtelenre,
de én? ... Bogárléptékű napjaimból
hová? ... merre?

Az útjelzők kidőltek,
vágyaimmal szerelmet színlelő
kóbor áramok kergetőznek,
meddő virágaikkal gyümölcsöt hazudnak a fák.
Már a rózsa is ellenség lett,
amint megbánva nyíló mosolyát,
durcás töviseivel tép meg,
és magányomban szüntelenül támad -
hogy hálójába kerítsen - a bánat.

De én minden szelíd lombsuttogásban,
májusi madár hívó dalában,
mennyei hárfát pengető szélben,
estéli harangcsendülésben,
hangodat vélem újra hallani,
és minden emberi szóval, ami szép,
csak téged akarlak kimondani!
Mert sosem ér véget a mi mesénk,
szívem mélyén bujkálva él tovább,
és mindig ott lesz minden új tavaszban
mikor kertünkben elmosódott lábnyomodra
ráejtik harmatkönnyüket az ibolyák.