"Az élmény azonban mintegy bepecsételődik az idegrendszerbe, és mintává szilárdul bennünk."
„A zene a lélek mosdóvize” (Németh László) – a gyermeki léleké pedig a mese. És ha ez a mese szinte zenél, mert ritmusa, dallama, harmóniája van, akkor ez méginkább igaz. Ilyen mesék Fésűs Éva történetei.
A Csupafül 22 meséje fordulatos, izgalmas mesekönyv, benne van a gyermekvilág megannyi kérdése, szorongása, vágya – és a megoldások iránya, a vigasztalás, a bátorítás is. Pontosan azt tudja, amit egy jó mesének tudnia kell. Segít élni, segít jól, okosan és örömben élni. Ahogyan Fésűs Éva egy versében írja, benne van „…a lényeg, / a rejtőzködő, ami sosem látszik, / de a lélekhez szelídült anyagban / tündöklőn ott sugárzik.” Tehát nem kézbe-(vagy észbe)adja, nem kiokít az értékekre, hanem az élményeken keresztül, a gazdag fantáziavilág megelevenítésével „szívbe-írja” mindazt, amit minden szülő feltétlenül át szeretne adni a gyermekének. Felelősségérzet, barátság, talpraesett bátorság, igazmondás, becsület, áldozatkészség, humor és életrevaló huncutság, tisztelet, önzetlenség, szerénység – és sorolhatnánk mindazokat a lélekemelő erényeket, amelyeket finom színekkel rajzol meg az írónő Csupafül derűs és fordulatos kalandjaiban.
Miért olyan fontos ez? Mert a gyermek CSAK ezen az úton tanítható, ez lesz maradandó, és alkalmazható a későbbi krízishelyzetekben is. Csak az, amit élményeken, kötődéseken keresztül élhetett át, ráadásul sokszor. Sőt, ne felejtsük el, a mese eredetileg felnőtt műfaj volt! Az érzelmi intelligencia nem a megértésen keresztül fejlődik az emberben. Ha jó a mese, és azzal foglalkozik, ami engem mélyen érint, akkor akárhányszor is meghallgatom! Miért? Mert észrevétlenül elleshetem és mélyen átérezhetem, hogyan tudom kézbe fogni ismeretlen önmagamat és a világot. Mit kezdjek az irigységgel? A féltékenységgel? A csábító, de gyanús „kísértésekkel”? Hogyan szerezhetek barátokat, és mit tegyek, ha megbántottam valakit? Miért nem csak az számít, hogy látták-e a tettemet, vagy nem? Mi ez a belső hang, amit lelkiismeretnek fogunk hívni? Mindezek ott kavarognak minden növekedő személyiségben, (és Csupafül meséiben is!) csak sajnos – vagy hál’ Istennek! – magyarázattal, okfejtésekkel nem segítjük a kibontakozást. (Nyilván Csupafül, Tüskeböki, Kajlatapsi, Szürkeanyu és Drágajó nagypapa sem előadásokat tart vagy szabályokat elemez!) Az élmény azonban mintegy bepecsételődik az idegrendszerbe, és mintává szilárdul bennünk. Még erősebb ez a hatás, ha a mesemondóval együtt éljük át a történeteket, nem beszélve arról, hogy a hallott mese közben belső képeket is készítünk, amelyek segítségével saját problémáinkat is megoldjuk, feldolgozzuk, és ezáltal jótékony szorongásoldó hatással is számolhatunk. Ezért sem maradhat(na) ki egy nap sem a mesemondás! Szinte csak ráadás az a kutatási eredmény, hogy az a gyermek, akinek minden nap mesélnek, hat éves korára mintegy másfél évvel fejlettebb (több tekintetben is: gondolkodás, elemző képesség, szókincs, rendszerező képesség, szövegértés stb.), mint azok, akik csak ritkán részesülnek ebben a tapasztalatban.
„Hasonlóvá válunk ahhoz, amiben gyönyörködünk!” – figyelmeztet (vagy éppen buzdít) minket Platón. Hiszem azt, hogy sok-sok ilyen mesét átélve, Csupafülék széles nagycsaládjában, a rokonok, a barátok, a tanítók és a szomszédok nagylelkűségében vagy éppen a nehézségek, kudarcok, hibák jóra fordulásában gyönyörködve mindehhez valóban hasonlóvá válhatunk mindannyian, akik meséljük vagy hallgatjuk Fésűs Éva meséit.
Uzsalyné Pécsi Rita PhD
neveléskutató
