Biztos mozgunk eleget?

beurer aktivitásmérő óra panka&pietro

"Ó, én egész nap jövök-megyek, mozgok én eleget!" - gondoltam addig a napig. Attól a naptól azonban változások történtek. Az egyik, hogy nyomogatom az órám gombját, de ettől nem lett több a napi mozgás :) A másik, hogy a család napi rutinjába bekerült egy délutáni közös séta (gyerekek bringáznak, felnőttek gyalogolnak). Ha esik, ha fúj, ha már besötétedett, megyünk. Néha kevesebbet, néha többet, de egy kicsit kimozdulunk, és gyűjtjük a lépéseket, kilométereket.

Úgy kezdődött, hogy Pietro szeretett volna egy aktivitásmérőt. Olyan típust keresett, amiben van pulzusmérő is, hogy futáshoz is tudja használni, ne kelljen másik pulzusmérőt felvennie. (Erről a témáról egyszer régen írtam már.) Kiválaszotta, megvettük, és attól kezdve állandóan ment. Rájött ugyanis, hogy nagyon sokat ül, és ha nem foglalkozik vele tudatosan, nem mozog eleget. Aztán rábeszélt, hogy vegyünk nekem is. Épp tönkrement a korábbi órám, és szívesen váltottam volna, valami karkötő szerűre. Én egy vékonyabb, lányosabbat választottam. Egy kicsit izgultam, hogy túl hosszúkás lesz a kijelzője vagy nehéz lesz, de nagyon kényelmes lett, gyorsan megszerettem.

 

 

Gombnyomásra mutatja az időt, az aznap megtett lépések és km-ek számát, az elégetett kalóriát, a mozgással töltött időt, és hogy hol tartunk a kitűzött napi mozgásmennyiség elérésében. Egy applikáción keresztül egy hétre visszamenően letölthetőek a mért adatok, amiket ki lehet egészíteni hőmérséklet, testsúly, vérnyomás, cukor stb. adatokkal is, ha valakinek igénye vagy orvosi előírásra szükséges valamit mérnie. Beállíthatunk ébresztőt is, az óra rezegni fog a karunkon. Nincs hangos ébresztés, mindenkit akkor kelteget az órája, amikor neki kelnie kell.

Ami még nagyon érdekes szerintem, az az alvásminőség értékelése. Ha valaki a "Jó reggelt, hogy aludtál?" kérdésre azt válaszolja, hogy "Várj, megnézem!", kezdj el gyanakodni... ;) Amikor elmegy az ember aludni, beállítja, hogy mostantól alszik, ébredéskor pedig, hogy felket. A applikációval való szinkronizálás után meg lehet nézni, hogy mikor hány órát aludtunk, és hogy az alvás mennyire volt pihentető. Mikor és mennyit aludtunk nyugtalanul vagy voltunk ébren. Alvászavarral küzdőknek nagy segítség lehet, meg lehet mutatni az orvosnak is az eredményeket. De azoknak is nagyon ajánlom, akik harminc-, negyven évesen azt hiszik, hogy rajtuk kívül mindenkinek szüksége van elég alvásra, de nekik nincs. Számos betegség alapja a nem megfelelő mennyiségű alvás, de ezzel valahogy nem vagyunk hajlandóak foglalkozni. Aki álmos, iszik egy kávét, és azt hiszi, ezzel meg is oldotta a kérdést, pedig már Lázár Ervin is megírta A négyszögletű kerekerdő-ben, hogy a leghatékonyabb módja az álmosság kezelésének az alvás! ;)

 

 

No és akkor kanyarodjunk vissza az eredeti kérdéshez! Mozgok én eleget? Az órához tartozó applikáció szerint naponta 10.000 lépést kéne megtennem. Átlagos anyuka üzemmódban (teszek-veszek, gyerekekért megyek, főzök, mosok, vásárolok, összesöprök, gép előtt ülök, blogot írok... :) ennyi lépést nem teszek meg egy nap. Ha egy órát porszívózok és egy órát füvet is nyírok (ilyen csak véletlenül jön össze), akkor meglesz több mint 10.000 lépés. Nekem egyelőre 7 ezer a napi cél. Tegnap délután kocsit mostam és lombot söpörtem. Ez már elég plusz volt, hogy estére összejöjjön.

Eredetileg azt gondoltam, hogy engem csak az érdekel, hogy hány óra van, mozgok én eleget. De mikor megkaptam, és másnap délután megláttam, hogy hogy állok, rögtön elmentem futni... :)

 

 

Panka